PELI védőtokok

A legmagasabb szintű védelem

A Peli Products vállalatot közel negyven éve a legellenállóbb védőtokokat (Protector Case™) gyártó cégként ismerik világszerte. Valójában magának a termékkategóriának a kifejlesztése is a mi nevünkhöz fűződik. Fennállásunk során az általunk készített védőtokokat számos meglehetősen furcsa és meglehetősen fontos tevékenység keretében használták. 

A Peli™ védőtokokat dobták már ki helikopterből Irakban, úsztatták befagyott fjordokon Norvégiában, és mentek át rajtuk szabadidő-autóval Tanzániában. Az eredmény: néhány kisebb karcolás a tokok külsején, a tartalom azonban érintetlen maradt. És ezek csupán apró részletei annak, amire igazán büszkék lehetünk, hiszen az első és legfontosabb célkitűzésünk az, hogy az Ön által A pontból B pontba szállítani kívánt felszerelés az elvárt, azaz sértetlen és működőképes állapotban maradjon. Mivel a védőtok azt a nagy formátumú fényképezőgépet rejtheti, amellyel a magazin jövő havi számának címlapfotóját fogják fényképezni, illetve azt a defibrillátort, amely egy beteg életét mentheti meg, a szállítandó tartalom értéke sokszor felbecsülhetetlen.

ERŐSEBB KIALAKÍTÁS

A Peli™ védőtokokat homopolimerek és kopolimerek szabadalmaztatott kombinációjából állítjuk elő. A védőtokok szerkezetileg egy nyitott rekeszmagból és szilárd falakból állnak, ami ellenállóbb és könnyebb kialakítást tesz lehetővé, mint a szilárd rekeszfalak. A forgópántok és a fogantyúk rozsdamentes acél tűk felhasználásával készülnek.

VÍZÁLLÓ: A titok nyitja a horonykötés, amelynél „O” alakú polimergyűrű gondoskodik a vízhatlan záródásról.

KÖNNYŰ CSÚSZÁS: A rozsdamentes acélból készülő görgős csapágyas kerekek hosszabban tartanak és finomabban csúsznak. A rozsdamentes acélhoz illeszkedő nejlon kerékagy ellenáll a hőnek, így a poliuretán kerék kevésbé használódik el. 

MEGERŐSÍTETT LAKATVÉDŐK: A rozsdamentes acélból készülő megerősített lakatvédők ellenállóbb kialakítást eredményeznek, és további védelmet nyújtanak a felfeszítéssel és a lopással szemben.

KÉTLÉPCSŐS RETESZ: Az intelligens kétlépcsős rekeszt könnyebb kinyitni. A klasszikus „C” alakú kapcsokat másodlagos mozgatószerkezettel ötvöztük, amely emelőkarként járul hozzá a védőtok kinyitásának megkezdéséhez, és elegendő emelőerőt biztosít a könnyű húzással történő felnyitáshoz.

HAB: Valamennyi habbal felszerelt Peli™ védőtok alapfelszereltségben Pick N Pluck™ habbal készül (kivéve a Micro Case Series™ védőtokokat, a memóriakártya-védőtokokat, valamint az 1780W-t, az 1780HL-t és az 1780RF-et). Az 1700-as, 1720-as és 1750-es védőtokokat alapfelszereltségben három részből álló habszivaccsal gyártjuk. A habszivacs valamennyi modell esetén cserélhető (kivéve a memóriakártya-védőtokokat, az i1010-et, az i1030-at, az i1015-öt, az 1055-öt és az 1065-öt). Amennyiben szivacs nélküli védőtokot szeretne rendelni, kérjük, adja hozzá az NF betűkombinációt a cikkszámhoz.

NÉVTÁBLA: Névleges összeg fejében egyénileg gravírozott névtáblát biztosítunk.

NYOMÁS ALATT IS JÓL TELJESÍT: Az automatikus nyomáskiegyenlítő szelep kiengedi a felhalmozódó légnyomást, míg a vízmolekulákat a védőtokon kívül tartja. Ennek köszönhetően a védőtok vízhatlan marad, és a kinyitása még könnyebbé válik.